Önkéntes Mentőcsoportok Oktatási Központja

ÖMOK – Közép-Budai Önkéntes Polgári Védelem

Az Önkéntes Mentőcsoportok Oktatási Központja a KÖVECS program alapján, annak továbbfejlesztett és kibővített oktatási programjával dolgozik, amit kifejezetten cégek számára, rugalmasan,  igényeikhez igazítva alakítunk ki. A vállalaton belüli önkéntes mentőcsoport létrehozása számos előnnyel jár, például rendszerbe szervezi a már meglévő önmentési képességeket, ezáltal növeli a telephely és az ott dolgozók biztonságát és önmentő képességét katasztrófa és veszélyhelyzet esetén. Ezen felül hozzájárul a cég társadalmi felelősségvállalásához azzal, hogy a felkészített mentőcsoport vagy annak tagja a saját telephelyén felül közvetlen környezetében, családja körében is képes segítséget nyújtani, megfelelően reagálni sérülés, baleset, egyéb veszélyhelyzet esetén.

Az ÖMOK programját személyre szabottan, a megrendelővel közösen alakítjuk ki az alábbi témakörökből:

  •  Elsősegélynyújtás 1
  •  Elsősegélynyújtás 2
  •  Sérültszállítás, a kimentés eszközei és szükségeszközei
  •  Katasztrófaelsősegély
  •  Katasztrófapszichológia
  •  Veszélyes anyagok HAZMAT
  •  Árvízvédelem
  •  Műszaki mentés
  •  Tűzvédelem 1
  •  Tűzvédelem 2
  •  Távolságvédelem
  •  Híradó-kommunikáció
  •  Könnyű kutatás-mentés 1
  •  Könnyű kutatás-mentés 2
  •  Kötélhasználat mentési helyzetben
  •  Szervezetismeret
  •  Vezetői felkészítés

A képzést minden esetben a nyitó foglalkozás és a záró gyakorlat foglalja keretbe, a témakörök közül pedig többnél is lehetőség van az alapfelkészítés után speciális, magasabb szintű képzést szervezni. A tagok felkészítésén felül segítséget nyújtunk a megfelelő felszerelés, egyéni védőeszközök, mentéstechnikai eszközök meghatározásában és beszerzésében is, igény esetén közreműködünk más szervezetekkel, például a hivatásos katasztrófavédelmi szervekkel történő kapcsolatfelvételben is.

Programjaink