Budapest Mentőszervezet- Nemzeti Minősítő Gyakorlat

A Nemzeti Minősítési Rendszer előírásai szerint a Budapest Mentőszervezetnek idén kellett megújítania 2015-ben megszerzett minősítéseit. A vizsga két hétvégén zajlott, önkénteseink pedig nagy számban vették ki részüket a komponensek munkájából.

Október 02-án és 03-án Budapesten bizonyíthattuk felkészültségünket. Az első napon a vezetés-irányítás, a második napon a vezetés-irányítás, a logisztika, az árvízvédelem és városi kutatás-mentés feladataiban vettünk részt.

Önkénteseink a törzsben annak irányítása mellett a műveleti dokumentumok vezetését, részt vettek a művelet szervezésében és a jelentések elkészítésében is.

Az árvízi és vízi mentő komponens szemléje során önállóan alakítottunk ki depót, bemutattuk az éjszakai munkavégzést segítő eszközeinket, szemlézték szivattyú készleteinket. A járványhelyzetre való tekintettel tényleges gátépítésre ezúttal nem került sor.

Néhány órás pihenőt követően műveleti egységünk városi kutató-mentő feladatot kapott, ahol egy épület falának megtámasztását kellett megépíteni, majd faláttöréssel bejáratot biztosítani.

Önkénteseink látták el a logisztikai pont feladatait is, ahol nem csak saját csapatunkat, hanem a többi tagszervezetet is kiszolgálták.

Két héttel később Kovácsvágásra utaztunk, ahol a Zemplén 2020 elnevezésű gyakorlaton kellett helyt állnunk. A Budapest Mentőszervezet tagjai itt több helyszínen dolgoztak, és a minősítő gyakorlat feladatai mellett egy országos együttműködési gyakorlat feladataiban is részt vettünk. Utóbbi célja az év folyamán az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által, az ország különböző pontjain működő önkéntes tűzoltó egyesületek számra átadott tűzoltó gépjárműfecskendők és állományuk közös gyakoroltatása volt. Az erdőtűzoltási képesség növelése érdekében kiadott fecskendők közül egy került a Budapest Mentőszervezethez, melynek még kialakítás alatt álló ÖTE egysége első ízben mérettette meg magát. A fecskendőn két önkéntesünk teljesített szolgálatot a gyakorlat során, melyet sikerrel hajtott végre a raj.

A minősítő gyakorlat irányítását több önkéntesünk részvételével végezte a Budapest Mentőszervezet törzse. Vezetési pontunk a törzs munkahelye mellett a beavatkozó állomány pihenését, teával és kávéval való kiszolgálását is biztosította.

A mentőszervezet kárhelyei ezúttal egymástól távol helyezkedtek el, Kovácsvágás, Füzér és Vágáshuta térségében elszórva. Önkénteseink azon csapat tagjai voltak, akik egy lezuhant repülőgép sérültjeinek mentésére siettek. Az utasok felkutatása, műszaki mentéssel történő kiszabadítása, kötéltechnikával való mentése, elsősegélyben részesítése és az erdőből való kiszállításuk is feladatok volt. A végrehajtást a pontatlan utaslista is nehezítette, ugyanis sokáig nem volt információnk az utasok pontos létszámáról.

A kutatás és a mentés végül sikerrel zárult, a nap végére minden eltűntet sikerült előtalálni és a helyszínről kimenteni.

A gyakorlat zárásaként az OKF szakembereiből álló minősítő bizottság összefoglalta a két hétvégén látottakat és sikeresnek értékelte a gyakorlatokat, melynek eredményeként a Budapest Mentőszervezet újabb 5 évre megszerezte a minősítést minden kategóriára.