Képzéseink

Önkénteseink felkészültségének alapját az általunk kidolgozott, BASIC névre keresztelt képzési program biztosítja, amely folyamatosan fejlődik. A BASIC Program aktuális tematikájának, tananyagának verziószáma jelenleg 6.0, ebből is látszik, mennyit fejlődött az önkéntesek alapfelkészítése az elmúlt 10 évben, amelyben fontos szempontként kezeltük, hogy a Program rugalmasan igazodjon az Egyesület beavatkozó képességeihez, valamint a megváltozott körülményekhez.

Egyesületünk nagy hangsúlyt fektet az Önkéntesek kárhelyi munkára való felkészítésére, illetve azon Önkéntesek igényeire, akik egy-egy szakterületet mélyebben meg szeretnének ismerni. Ennek érdekében a BASIC tanfolyamon elsajátított tudásra alapozva olyan specialista képzéseket indítunk, ahol az adott terület részletesebb, magasabb szintű megismerésére nyílik lehetőség, több esetben külső oktató bevonásával.

Egyesületünk többszintű vezetési rendszert működtet, ezzel biztosítva a műveletek biztonságos és eredményes végrehajtását. Azon önkénteseink, akik úgy érzik, szívesen irányítanának másokat a kárterületen, a BASIC tanfolyam végén tett sikeres vizsgát követően vezetői képzésekre jelentkezhetnek. A járőrvezetői, csoportvezetői, és műveleti csoportvezetői tréningek során megismerkedhetnek a vezetés alapvető követelményeivel, a mások irányítása során jelentkező feladatokkal és nehézséggel, az Egyesület vezetők irányába támasztott elvárásaival.