2013-10-05 Lakossági riasztóeszközökAz elmúlt évekhez hasonlóan Egyesületünk idén is segítséget nyújtott a XII. kerületi önkormányzatnak a légvédelmi szirénák ellenőrzésében.

2013-10-12 Felkészítés2013. október 12-én a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dologház utcai épületében tartották azt a felkészítést, mely a most megalakuló öt budapesti mentőcsoport későbbi munkájához és minősítő gyakorlatához alapvető fontosságú. Egyesületünk az Észak-Budai Mentőcsoportban való részvételre kapott felkérést, ezért a felkészítésen 13 fő önkéntesünk is részt vett.

2013. október 18., péntek 12:55

Új fejlámpák

2013-09-22 Új fejlámpák15 db Led Lenser H7R fejlámpát kaptunk a Kapacitás Kft-től.

A 200 lumen fényerejű tölthető lámpákkal önkénteseink könnyebben oldhatják majd meg feladataikat sötétben és rossz látási viszonyok között. A kialakítás miatt az eszköz alkalmas mind közvetlenül a fejen, mind sisakon való viselésre, ezáltal olyan területeken is bevethető, ahol a fej fokozott védelme szükséges. Emellett mentesíti az ember kezeit, miáltal sokkal jobban el tudja látni feladatát, legyen szó műszaki mentésről vagy elsősegélynyújtásról.

2013-06-25 Árvízi ünnepségMintegy kétszázhetven végzős hallgató, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetése, a megyei önkéntes mentőszervezetek vezetői illetve képviselői, kormánymegbízottak, valamint a rendvédelmi szervek képviselői jelentek meg 2013. július 20-án a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ III. kerületi székhelyén rendezett, nagyszabású ünnepségen. A Közép-Budai Önkéntes Polgári Védelmi Egyesület a Fővárosi Központi Rendeltetésű Mentőszervezetet képviselte ezen az alkalmon.

2013. máj. 21., kedd 21:47

Óbudai napok

2013-05-04 Óbudai napok2013. május 4-én az Óbudai Napok rendezvénysorozat keretein belül rendezték meg az Óbudai Közbiztonsági Napot a III. kerületi Csobánka téren. Önkénteseink a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyi képviselőivel együttműködve a katasztrófavédelem és az önkéntesség fontosságát ismertette meg az érdeklődőkkel. Lehetőség volt játékos katasztrófavédelmi tesztlap kitöltésére, hibátlan válaszadás esetén 75M gázálarccal lehetett gazdagabb a kitöltő.

2013. máj. 16., csütörtök 00:00

A 2011-es 1%-os támogatások felhasználásáról

Egyesületünk a 2011. évre vonatkozóan felajánlott 1%-os támogatásokat a mellékelt nyilatkozat szerinti működési, karbantartási költségeire számolta el.

11KOZ_18252903143 (pdf formátumban)

2013. április 23., kedd 17:43

NKE KTK Kari napok

NKE KTK Kari napokEgyesületünk 2013. április 22-én a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar sportnapján tartott a hallgatók számára BLS oktatást, illetve nyújtott rövid tájokoztatást a Közép-Budai Önkéntes Polgári Védelem tevékenységéről.

2013. április 08., hétfő 17:17

Egyesületi nap

2013-04-07 Egyesületi napEgyesületünk minden évben egyesületi nap megszervezésével emlékezik meg a létrejöttünket közvetlenül kiváltó 2004-es Alkotás utcai gázrobbanásról. Idén a Kék Golyó utcai bázisunk adott otthont a kötetlen baráti programnak.

2013-04-04 Vöröskereszt együttműködésEgyesületünk elkötelezett a szakmai ismeretek folyamatos szinten tartása, bővítése mellett, csakúgy mint a széleskörű összefogáson alapuló közös civil együttműködések kialakítása terén. A két célt szem előtt tartva együttműködési megállapodást írtunk alá a Magyar Vöröskereszt Budapesti Szervezetével.

2013-04-04 NKE Hallgatói magazinEgyesületünk bemutatkozott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem FORUM Publicum című hallgatói magazinjában. Az elnökkel Szánti Gábor úr a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke készített interjút.

2013. március 28., csütörtök 00:00

FERCOM támogatta egyesületünket

2013-03-27 Fercom támogatásEgyesületük hosszú időre visszatekintő jó együttműködést folytat a Fercom kft.-vel, a Fercom rendszeresen támogatja egyesületünk híradását kisebb nagyobb adományokkal. Ez alkalommal számos bőr rádiótartót, csere antennákat és akkumulátorokat kaptunk.

2013-02-14 Szent György Légió2013. február 14-én, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság polgári védelmi főfelügyelőjének felkérésére Egyesületünk hajtotta végre az NKE Önkéntes Katasztrófavédelmi Szolgálat gyakorlati felkészítését, 4 fő önkéntes részvételével. A képzés során az Önkéntes Katasztrófavédelmi Szolgálat tagjai az árvízi védekezés alapjait, valamint a 63M típusú rajsátor építését tanulhatták meg, és gyakorolhatták be.

2013. január 31., csütörtök 21:30

NKE EHÖK együttműködés

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hallgatói Önkormányzata és Egyesületünk együttműködése még az integrált egyetem megalakulása előtti időkre nyúlik vissza. 2013. január 31-én a Hallgatói Önkormányzat elnöke valamint egyesületünk elnöke aláírták az együttműködés további alapjául szolgáló, egyben azt intézményesítő megállapodást.

Lakossági riasztó eszközök éves ellenőrzése - katasztrófa-elhárításEgyesületünk és Budapest XII. kerület Hegyvidék Önkormányzatának együttműködése hosszú eredményes évekre tekint vissza, ezen együttműködés keretében önkénteseink vállalták, hogy elvégzik a lakossági riasztóeszközök éves szemléjét, karbantartását.

Köszönő levél Óbuda-Békásmegyer polgármesterétőlOktóber 19-én 8.000 embert kellett kitelepíteni a III. Kerületben egy II. világháborús bomba miatt. Önkénteseink feladata volt többek között a befogadó hely üzemeltetése. Óbuda-Békásmegyer polgármestere levélben köszönte meg munkánkat.