2015. október 06., kedd 11:20

Pannonhajsza biztosítása

2015-10-03 pannonhajsza2015. október 3-án Pannonhalmán láttunk el elsősegélynyújtó biztosítást az I. Pannonhajsza akadályfutó versenyen. 

 

A verseny a Pannonhalmi Apátság Levendulás kertjéből indult és ért véget, a pálya pedig az apátság körüli földutakon lett kialakítva. Az erőnléti és ügyességi feladatokat is tartalmazó versenyen közel 500 résztvevő indult, köztük sok gyerek is.

Önkénteseink egy sátorban rendezték be az ellátóhelyet, mely a rajt-célnál került felállításra, így az esetleges sérültek könnyen megtalálták őket. A nagy létszám, és a nehéz, néhol katonai akadálypályára hasonlító pálya ellenére szerencsére nem volt sok sérült. A sérültek nagy része kisebb horzsolások miatt kérte az ellátást, melyek döntő többségét kötélmászás közben szerezték.

Önkénteseink a biztosítással 39 munkaórát teljesítettek. 

 


 

 

Utoljára frissítve: 2015. október 14., szerda 19:22