2014. máj. 20., kedd 15:53

Elsősegélynyújtó ügyelet több rendezvényen

2014-04-23 Elsősegélynyújtó ügyeletEgyesületünk jó kapcsolatot ápol a fővárosi egyetemekkel. Ennek keretében gyakran kérnek fel minket, hogy a különböző rendezvényeiken elsősegélynyújtó ügyeletet lássunk el. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának Napja rendezvényt, valamint az Eötvös Lóránd Tudományegyetem E5vös 5km futóversenyét idén is önkénteseink biztosították.

2014. április 23-án került megrendezésre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának Napja, melynek az ORFK Rendészeti Szervek Kiképző Központja adott otthont. A felszabadult hangulatú események a hallgatók különböző szabadtéri játékokban mérkőzhettek meg, volt foci- és röpikupa is. A nap folyamán önkénteseinknek két sérülést kellett ellátniuk.

2014. május 5-én 17:05-kor rajtolt a tavaszi E5vös 5km futóverseny, mely az Eötvös Lóránd Tudományegyetem lágymányosi épületkomplexumát kerüli meg. A verseny rendben lezajlott, senki nem sérült meg, így önkénteseinknek sem volt dolguk.

A két rendezvény biztosításával 4 fő összesen 21 önkéntes munkaórát teljesített.

 


 

Utoljára frissítve: 2014. máj. 23., péntek 12:57