2014. november 18., kedd 19:46

Felkészítési program a Károlyi István Gyermekközpontban

2014-10-25 OADEgyesületünk a 2014-es évben Orphans Against Disasters címmel felkészítő programot indított az árva és a családjukból kiemelt gyermekek részére. A program célja a résztvevők önmentő képességének fejlesztése, ezzel környezetük, és a későbbiekben családjuk biztonságának növelése.

Az őszi szünetben Fóton, a Károlyi István Gyermekközpontban tartottunk egy három alkalomból álló foglalkozássorozatot, mely során a tűzvédelem, az elsősegélynyújtás, a polgári védelem, és az otthoni veszélyek témakörét tekintettük át.

A gyermekközpont különleges gyermekotthonában élők közül sok a mozgásában korlátozott fiatal, így a már kialakított programot az ő igényeikhez kellett hozzáigazítaniuk önkénteseinknek.

Az oktatók minden alkalommal interaktív, gyakorlatias foglalkozás tartottak. Első alkalommal a tűzvédelemmel ismerkedtek meg a fiatalok, ahol különböző játékos képek, oktatófilmek és egy kézi tűzoltókészülék segítették az ismeretek elsajátítását. Érdeklődéssel hallgatták az előadót, a feladatok megoldása közben pedig igen felkészültek, ügyesek voltak.

Második alkalommal a polgári védelem és az otthoni veszélyek témakörét beszéltük át a résztvevőkkel. Fiatal koruk okán a polgári védelem és a légoltalom kevéssé volt ismert számukra, de érdeklődéssel hallgatták a bemutatást, majd igen aktívan vettek részt az otthoni veszélyeket ismertető játékos feladatokban.

Utolsó alkalommal elsősegélynyújtó foglalkozáson vehettek részt a gyermekek. A bőre nyúlt óra alatt különböző elméleti és gyakorlati feladatokon keresztül ismerték meg a segítségnyújtás mikéntjét, lépéseit, valamint a segítség fontosságát. Állítottak össze elsősegély-ládát, valamint begyakorolták a gyakrabb sérülések ellátásának a módját és különböző végtagsérülések bekötésének fogásait.

Mindhárom foglalkozás jó hangulatban telt, a gyermekek nagyon kedvesek és érdeklődőek voltak, a gyermekotthon munkatársai külön megköszönték önkénteseinknek a felkészítést.

A foglalkozások során 7 fő önkéntesünk 44 munkaórát teljesített.

 


 

Utoljára frissítve: 2014. december 01., hétfő 11:36