2016. március 30., szerda 11:30

Képzés árvízvédelmi mobilgát telepítéséről

2016-03-10 mobilgát2016. március 10-én az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ Ferihegyi úti bázisán vettünk részt egy oktatáson, melyen a Beaver mobilgát telepítését tanulhatták meg a résztvevők.

A Polgári Védelemért Alapítvány egész napos képzést szervezett azoknak a hivatásos, önkéntes szakemberek és önkormányzati dolgozók részére, akik részt szoktak venni Budapest árvízi védekezésében, így munkájuk során éles helyzetben is találkozhatnak azokkal a Beaver mobilgátakkal, melyek nemrégiben kerültek beszerzésre.

A mobilgát 10 és 20 méteres darabokból áll, és az elemeket olyan hosszan lehet egymásba kötni, amilyen hosszan a védekezés megkívánja. Az elemek összetekerhetőek, így kis helyen elférnek, valamint egy azonos hosszúságú és magasságú, homokzsákból készült nyúlgáthoz képest relatíve gyorsan és kevés emberrel felállíthatóak.

Az egységkonténerben tárolt darabokhoz tartozik kompresszor, ugyanis a gátelemeket először levegővel kell felfújni, így könnyebb a kárterületen arra a helyre vinni, ahol végül használva lesz. Ezután a levegő kiengedés mellett vízzel kerül feltöltésre, így biztosítva a stabilitását. Tartozékai továbbá különböző szerszámok, melyekkel a helyszínen kisebb sérüléseket lehet kijavítani, valamint mentőmellények és mentőöv, a gáton dolgozók biztonsága érdekében.

A nap folyamán többször felállítottuk és lebontottuk a könnyen használható mobilgátat, először elemenként, kis csoportokban, majd a részt vevők közös munkával, több elemet összekapcsolva.

Önkénteseink 12 munkaórát teljesítettek az oktatáson való részvétellel, melynek sikeres elvégzéséről oklevelet is kaptak a nap végén. 

 


 

 

Utoljára frissítve: 2016. március 30., szerda 11:46